Heit Lóri és Zenekarának ötlete 2016 adventjében fogant, amikor régi muzsikus társak gondoltak egy merészet és nem csak megálmodták az öröm muzsikálás lehetőségeit, hanem ki is vitték azt a nagyvilág borgőzös népzenei porondjára.
“Zenekarunk életében gyermekkorunk óta fontos szerepet töltött be a népzene és a népdal. Sors alakította zenekar ez, ahol a baráti örömmuzsikálásokat követően fogalmazódott meg, hogy színpadra kellene vinni azt a számos élményt, élethangulatot, ami ott lapult évek óta tarisznyánk legalján. Koncertjeink során a magyar Kárpát-haza népzenei sokszínűségét mutatjuk be a pajzán népdaloktól a hallgatókon és frisseken át, a keresztény ünnepkörökhöz kapcsolódó egyházi és népies dalokig. Hisszük, hogy közönségünk velünk együtt éli meg a népzene üzenetét, amit a legtisztább szívvel igyekszünk átadni a kínálkozó színpadi alkalmakon.”
A zenekar tagjai
Heit Lóránd (hegedű, ének) Molnárné Balogh Adrienn (ének) Molnár Endre (harmonika)
ifj. Erményi Tamás (brácsák) Erményi Tamás (nagybőgő)
Zenekarunk rendszeres közreműködői
Dezsőházi Tamás – hegedű, cimbalom (Bürkös Zenekar)
Bíró Imre – hegedű, terchegedű, ének (Bíró Zenekar)
Gyönyörű Zsigmond – ének, köszöntők, rigmusok (Nagyvőfély, A magyar kultúra lovagja)
Programajánló
info: +36703624566 HEIT LÓRÁND
A BOJTÁRBÓL LETT KIRÁLYFI
táncos, népzenés interaktív gyermekkoncert
Időtartam: 45 perc
Hiánypótló gyermekkoncertünk a hagyományos mesemondás táncba és viseletebe öltöztetett gyakorlata! Fülbemászó, közismert dallamok és énekek szólalnak meg koncertünkön, ahol a történet folyamata rendezi csokorba a szebbnél szebb magyar népdalokat. Félelmetes erővel vonzza be zenekarunk a fülelő hallgatóságot, ahol először csak a lábak topogják a ritmust, majd szinte észrevétlenül válik az apró hallgatóság műsorunk részesévé táncban, dalokban, játékokban egyaránt. Juhászok, bojtárok, lovas huszárok, királyfiak és királykisasszonyok mind itt lesznek, hisz a fergeteges mese végén hetedhét országra szóló lakadáré vár mindenkire!
Aki nem hiszi, járjon utána!
KOSSUTH LAJOS TÁBORÁBAN
nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó népzenei koncert
Időtartam: 45 perc
Március 15-ei nemzeti ünnepük, talán a legkiemelkedőbb és legreményteljesebb évszázados magyar nemzeti ünnepünk. Nem véletlen, hogy egy tavaszi időszak kezdetén, 19 századi történelmünk legemlékezetesebb eseményeit éltük át 1848-49-ben, ami nem másról, mint a magyar ember szabadság- és hazaszeretetéről tett tanúbizonyságot. Gondoljunk csak eme időszak korképére, amikor díszes huszárjaink csatába vonulnak, hogy vérüket ontva felszabadítsák magyar hazánkat és annak sanyarú sorsú népeit.
Ebből a megfontolásból válogattuk csokrokba legszebb és legismertebb magyar huszárnótáinkat, Kossuth dalainkat, alföldi tájaink legvirtuózabb verbunkos dallamait, mindezt parázs hangulatú népi dalokkal és muzsikákkal fűszerezve. Éljék meg velünk egy főhajtással nemzeti ünnepünk méltóságteljes ünneplését, ahol népzenei koncertünk végén a reményteljes magyar feltámadás lehetőségét villantjuk fel a hallgatóság lelki szemei előtt.